Ma van 110 éve, hogy átadták az Országház épületét. Steindl Imre, akinek két évtizedes tervezői energiája áll Európa egyik legszebb épületének megalkotásában, az átadás előtt tíz héttel elhunyt.
Mostanság, amikor a Kossuth tér rekonstrukciója kapcsán sokszor szükség van a régi tervrajzokra, ámulva nézik a 3D technikákban és csodaszoftverek kezelésében járatos kortárs szakemberek a szabadkézi, tussal készült tervrajzokat, amelyek milliméteres pontossággal mutatják annak a pompának minden apró részletét, amelyben bárki örömet lelheti, aki erre jár.
Az elmúlt 110 évben valójában sokszor nem ez volt az ország háza, hiszen nem itt, hanem Moszkvában, Berlinben, vagy ha épp itthon, hát diktatúrák pártirodáiban születtek meg a politikai döntések.
A Parlament 1990 óta már nem csupán építészeti remekmű, hanem újra az, ami: az ország háza. A dolgok itt dőlnek el, azok döntik el, akiket mi választunk. Jól, rosszul. Ahogy választottunk, és ahogy az ő tehetségükből futja - de szabadon és demokratikusan, azzal a fékkel, korrekciós lehetőséggel, amelyet négyévente mi, választók gyakorlunk döntésünkkel felettük.
A Parlamentben - feltehetően - ma is sok dőreséget fognak beszélni, akadnak majd igazán kínos szövegek is, és néhány szellemes vagy akár bölcs mondat is elhangzik majd. Ez így normális. A döntő a keret, a forma,még ha a közállapotok minőségét az is dönti el,hogy miféle tartalommal töltődik meg a forma.
De, ha erre a képre nézünk, az is látszik, hogy aki megteheti, megajándékozhatja magát azzal, hogy egyszer hajnalban ide sétál. Ezért a látványért érdemes felkelni.
