Hallották ezekről az idiótákról? A természet közepébe ültettek gyümölcsfákat, vetettek magokat, most pedig nem győznek védekezni mindenféle kártevők ellen? S azt magyarázzák, hogy ezekből a kis csenevész teremtményekből, amelyeknek még egy hernyó is árt, majd életerős fák, friss gyümölcsök lesznek? Na így higgyen ezeknek az ember, persze mit várhatunk azoktól, akik egy erdő mellett alakítanak ki szántóföldet, gyümölcsöst?
Az a másik meg! Arról beszél, hogy a gyermeke futkosni fog nem sokára és mindenféle érdekes dolgokról beszélni. Na persze! Már egy hónapos és még egy vacak fekvőtámaszra se képes, ott csüng a szülei karjában vagy, a babakocsiban, bölcsőben. S egy ooááánál többre nem futja tőle. Kényszeres hazudozók.
Olvassuk ezeket a vidám szövegeket, amelyek arról szólnak, hogy a Dunánál mélygarázst építeni, ez is csak sültbolondnak juthat eszébe, lám most is tele van vízzel az egész, mindjárt a parlamentet is elönti a víz, megérdemlik. Különben is diktatúra, kákomfity és még a József Attila szobor is egy rács mögött van, mert építési területnek nézik az építési területet! Ezeknek tényleg semmi nem drága.
Nem fárasztunk senkit a Duna menti mélygarázsok, vagy épp a Velence városát körülvevő mélygarázsok felsorolásával.
Hanem csak csöndesen felidézzük, hogy a Kossuth téren található munkagödör elárasztása vízzel előre bejelentett esemény volt, a Dunát hívtuk segítségül a Duna árvízhulláma ellen: a beáramoltatott víz védelmezi a résfalakat és ad ellensúlyt az ár víztömegével szemben.
A majdani mélygarázsnak és látogatóközpontnak pedig dupla árvízi kapuja lesz, amely akkor is garantálja mindkét nyílás biztonságos zárását, ha mostanihoz hasonló vízmagasság jégzajlás idején következne be.
Voltaképp hihetetlenül szerencsések vagyunk Magyarországon.
Miközben az évszázados rekordokat döntő árvíz Csehországban emberéleteket követel, Németországban euromilliárdokban kifejezhető károkat okoz, itthon a szomszédainkhoz képest, mérsékeltebb károkat kell csupán elszenvedni, egyelőre legalábbis így tűnik. Persze így is elmondhatatlan erőfeszítésre, helytállásra van szükség a gátakon, rengetegen dolgoznak, köztük számtalan önkéntes is.
Itt a téren, az árvíz, pusztán némi kényelmetlenséget, egy mulatságos mémé fejlődött kényszertavat, s legfeljebb pár napos csúszást hoz.
Hanem az látszik, hogy nem csupán az árvíz, de a demagógia és a rosszindulat is évszázados csúcsokat dönget.
2013.06.06.
16:37
Fata Morgana
Szólj hozzá!
2012.12.01.
13:38
Tüntetés vasárnap a Demokrácia Terén
Van, hogy olyan fogalmak, amelyek néha üresnek tűnnek, máskor megtelnek tartalommal: ez a tüntetés holnap a nemzeti összetartozásról szól majd. Az összetartozásról a gonosz ellen, arról, hogy mi magyarok - gondoljunk amúgy bármit is a világról - van, amit nem tűrünk el.
Nem tűrjük el a gyűlölet szította előítéleteket, a náci beszédet, nem tűrjük el honfitársaink megsértését, fenyegetését.
Nagyszerű patrióta élmény lesz vasárnap közösen nemet mondani arra, amit zsigerileg utasítunk el mindannyian, s aminek a szellemétől meg kell óvni gyermekeinket is. Ugyan még másfél évet kell várni, hogy a megújult Kossuth tér része legyen a Demokrácia Tere, de ez a tüntetés az egész teret azzá teszi egy vasárnap délután erejéig.
A tüntetésről itt olvashatok: http://mandiner.hu/cikk/20121129_egy_szinpadon_rogan_bajnai_es_mesterhazy
A látványkép a Demokrácia Tere térrészletet ábrázolja.
20 komment · 2 trackback
2012.11.18.
12:39
Legyen a Tér presztízsberuházás!
Egyre-másra olvassuk, hogy a Kossuth tér megújítása voltaképp presztízsberuházás. Addig-addig olvasgattuk, hallgattuk ezt, amíg megtetszett nekünk.
Igen, mondhatjuk így is: valamiféle tekintélyt adni magunknak-mindnyájuknak. A főváros szívében azt a teret, ahol Európa egyik legszebb épülete, egyúttal visszanyert szabadságunk, a parlamenti demokrácia centruma, az Országház áll, olyan közösségi-közös térré tenni, amely valóban a nemzet főterévé válhat. Afféle hellyé, amely egyszerre teszi átélhetővé a csodálatos adottságokat: közel hozza a Dunát, szervesíti a belváros gyönyörű részeit, a Parlamentben pedig izgalmas látogatóközpontban mutatja be mindnyájunk és a Ház történetét.
Afféle hellyé, ahol jó randevúzni, és ahol kulturális kaland ezer és ezer különösen szép részletet megismerni. Ezeknek az értékeknek a felújítása, kiemelése, integrálása a XXI. századi térképzetbe:munkánk része. Hívhatjuk presztízsnek is, bár talán pontosabb szó az igényesség.
Miért is ne lenne természetes az a nemzeti igényesség, amely élhetővé, esztétikájával szebbé teszi az ország és Budapest e meghatározó pontját? A pártelnökökkel, akik boronganak azon, hogy szegénységben élnek sokan Magyarországon, egyetértünk: szívszorongató belegondolni az éhesen lefekvő gyermekek szomorúságába vagy a hóban-fagyban utcán didergő hajlék nélküliek sorsába. S hogy mennyi még a baj, azt versengve tudnánk mi is sorolni.
Azt persze mind tudjuk, hogy a demagógia csimborasszója (amelybe minden éppen ellenzéki párt rendre belecsúszik) a rászorulókra asszociálni minden olyan forrás kapcsán, amit nem rájuk költünk adóforintjainkból. De nem csupán demagógia, hanem fájó igénytelenség is, a gondolkodás presztízsének dacos elutasítása, mondhatnánk, ha már annyit olvashatunk presztízsről. Ahogy az autópálya munkahelyeket teremt, akként egy város vagy városrész megújítása turisztikai bevételt, itt elköltött forintokat hoz. Ami azután - a választott képviselők belátása szerint - költhető így vagy úgy, az elesetteknek esélyteremtésre, vagy másra.
De hoz még valamit egy város, városrész felújítása: annak a közösségi igénynek a beteljesítését, hogy éljünk magunkhoz méltóan, legyenek a mi közösségi tereink, utcáink, városaink is olyanok, amelyekről nem a lepusztulás, az értékeink elherdálásának felelőtlensége, hanem gyönyörű és inspiratív vizuális élmény tükröződik vissza.
Ha ma a bécsi Ringen végigsétálunk s belegondolunk a mi pesti körútunkba, összerándul a gyomrunk az égbekiáltó különbségtől. Kíméletből nem írjuk tele ezt a postot hasonló példák tucatjaival. De egyre jobban hisszük, hogy ennek az országnak, egyebek mellett, felelős és transzparens közpénzköltéssel, tisztességes pályázatokkal (ahogy itt, a Tér kapcsán zajlik minden), minél több presztízsberuházás kéne!
6 komment · 3 trackback
2012.11.13.
11:13
A te tered
A nemzetfotere.blog.hu pályázatot hirdet középiskolásoknak. Mit gondolsz mitől lenne jó, közösségi tér a nemzet főtere, a budapesti Kossuth Tér?
Milyen tartalommal, eseménnyel, közösségi élménnyel, látvánnyal tennéd átélhetővé a nemzet főtere fogalmát? Milyen építészeti, városképi hagyományokkal tudsz azonosulni, mi kedves számodra? Mi vonz a XXI. századi látványok és megoldások közül? Miképp lehet ötvözni a kettőt?
Mi az, amire mindenképp szükség van szerinted a nemzet főterén?
Írj egy maximum kétoldalas esszét a fenti témáról és küldd el november 30-ig a kossuthter2014@gmail.com címre.
A legjobb pályaművek szerzőit a Steindl Imre Program vezetője december elején az Országház soha nem látott titkos és titokzatos részeire kalauzolja el, illetve utána vele és a program többi munkatársaival műhelybeszélgetésen vehettek részt, ahol körüljárjuk, hogy terveitek, elképzeléseitekből mi emelhető be a projektbe.
Hajrá:)
Szólj hozzá!
2012.10.23.
07:55
Ötvenhat, ötvenhat
Vannak napok, amelyekre visszagondolva, jelentésüket megértve valóban erősödhetne, elmélyülhetne a nemzeti emlékezet. Sőt, hangozzék bármilyen megemelten is: a patrióta büszkeség. Ötvenhat a világszabadság történetének része, ötvenhat a szovjet megtorlásig, az új diktatúra hazai felépítőinek színre lépéséig a népmesei csoda és az egyéni fejlődésregények együttállása. Hősöket adó idők.
Ne az állami ünnepek, ne az aktuális politikai narratívák játsszanak be a forradalom értelmezésébe. Hanem olvassanak Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Örkény Istvánt, Bibót, a Nagy Imre-per anyagát, olvassák el Eörsi István börtönregényét, korabeli újságokat. Olvassanak és beszélgessenek róla, ennél többet nem nagyon adhatnak maguknak, ha szeretnék személyes élménnyé tenni a magyar forradalom dicsőségét.
Kérjék meg akkor már élő hozzátartozóikat, hogy idézzék fel emlékeiket, s osszák meg önökkel.
'56 a Kossuth téren október 23-án Nagy Imre hihetetlen beszéde; a politikusé, aki a beszéd közben a tömegből jött impulzusok hatására, a tömeg előtt esik át metamorfózison:
(...)Bízzunk, barátaim! Töltsön el benneteket az a hit és bizalom a jövőben, amely engem is eltölt. Erre kérlek benneteket és a hidegvér, a józanság, a nyugalom megőrzésére, amelyre ma mindennél nagyobb szükségünk van. Búcsúzom ezzel tőletek! (Nagy taps.) Menjünk szépen haza! (A tömeg elénekli a Himnuszt.) Éljen a magyar ifjúság! Viszontlátásra!
'56 október 25-én a Kossuth téren: a tömeggyilkos, sortűz lövő diktatúráé. A diktatúráé, amelyik majd felakasztja a forradalom miniszterelnökét és megannyi hősét, a diktatúráé, amelyikben a rendszerváltásig Magyarországon élni adatott.
Olvassunk valóban sokat '56-ról, mert tragikus végkifejletében is lenyűgözően szép és érdekes, és a forradalom inspirálta szépirodalmi művek sokasága is sok örömöt ad a befogadónak. Ma a Kossuth téren - beszéljenek épp hülyeségeket vagy bölcsességeket - nem díszlet, hanem a demokratikus Magyarország fundamentuma a Parlament. Képviselőink újraválaszthatók, elzavarhatók.
A megújuló Kossuth Tér valóban a demokrácia tere. 56 éve funkció nélküli épület volt csupán, s a téren több mint hatvan halottat számoltak össze október 25-én, a diktatúra áldozatait. Petri György 1980-ban írt verse, '56 56. évfordulóján is pontos esszencia gyilkosokról, forradalomról, kommunizmusról:
A kis októberi forradalom 24. évfordulójára
Egy icipicit igazítottak a világon
Imre bácsiék, Pista bácsiék.
Fölakasztották, bekasztlizták őket.
Mátyás bácsi és Ernő bácsi
megpucolt Moszkvába. (Másokról ne történjék említés.)
Azután eljött János pap országa.
„Sose halunk meg!"
Három- és harmincezer
közöttire becsülik
az itt tartózkodó és a betolakodott
hullák együttes számát.
Nehéz ennek
utánaszámolni utólag.
A valóság nem számol önmagával.
Elszámolja magát? Vagy leszámol?
Meg se tanult számolni,
elhúzták negyedikben
ezt az egységes és megbonthatatlant.
Két számot mondok:
56
68
Összeadhatjátok, kivonhatjátok,
megoszthatjátok, megszorozhatjátok.
Csődöt mondott
aljasságotok számtalan tana.
fotómontázs:Pápay Balázs
4 komment · 2 trackback
2012.10.10.
07:05
110 gyertyát a Parlamentre
Ma van 110 éve, hogy átadták az Országház épületét. Steindl Imre, akinek két évtizedes tervezői energiája áll Európa egyik legszebb épületének megalkotásában, az átadás előtt tíz héttel elhunyt.
Mostanság, amikor a Kossuth tér rekonstrukciója kapcsán sokszor szükség van a régi tervrajzokra, ámulva nézik a 3D technikákban és csodaszoftverek kezelésében járatos kortárs szakemberek a szabadkézi, tussal készült tervrajzokat, amelyek milliméteres pontossággal mutatják annak a pompának minden apró részletét, amelyben bárki örömet lelheti, aki erre jár.
Az elmúlt 110 évben valójában sokszor nem ez volt az ország háza, hiszen nem itt, hanem Moszkvában, Berlinben, vagy ha épp itthon, hát diktatúrák pártirodáiban születtek meg a politikai döntések.
A Parlament 1990 óta már nem csupán építészeti remekmű, hanem újra az, ami: az ország háza. A dolgok itt dőlnek el, azok döntik el, akiket mi választunk. Jól, rosszul. Ahogy választottunk, és ahogy az ő tehetségükből futja - de szabadon és demokratikusan, azzal a fékkel, korrekciós lehetőséggel, amelyet négyévente mi, választók gyakorlunk döntésünkkel felettük.
A Parlamentben - feltehetően - ma is sok dőreséget fognak beszélni, akadnak majd igazán kínos szövegek is, és néhány szellemes vagy akár bölcs mondat is elhangzik majd. Ez így normális. A döntő a keret, a forma,még ha a közállapotok minőségét az is dönti el,hogy miféle tartalommal töltődik meg a forma.
De, ha erre a képre nézünk, az is látszik, hogy aki megteheti, megajándékozhatja magát azzal, hogy egyszer hajnalban ide sétál. Ezért a látványért érdemes felkelni.
14 komment · 1 trackback
2012.09.15.
11:15
Éhségsztrájk a Főtéren
Van valami megnyugtató a tér dinamikájában, ahogy lassan, a hely szelleme szerint minden a helyére kerül. Hamarosan megkezdődnek a látványosabb munkák, az Országház méltó környezetben, több zölddel, a XXI. század tudását és látványvilágát a korabeli állapotok patinájával ötvözve válik közösségi térré. A Duna szervesül, a Belváros főutcájával a tér találkozik, a kávéházaktól a Demokrácia Terén át a Látványközpontig számtalan inspiratív pontja lesz.
Most pedig egy politikus a teret választotta arra, hogy megmutassa, immár az utcaszínházat érzi saját közegének. Nem megítélve, hogy igaza van abban vagy sem: ami tiltakozását kiváltotta, a hely szelleme valóban elismerésre méltó, hiszen erős önismeretre késztette,és helyére rakta azt, aki egykor még az Országház keretein belül gondolta magát megvalósítani.
3 komment
2012.09.09.
22:46
A parlamenti vörös csillag a tóparti szállóból visszanéz
Nem akarunk rákattanni a csillagos Parlamentre, de ma egy tóparti szálloda szobájában ez a rézkarc köszöntött ránk.A címe:Kossuth téren. Alkotója a ceruzával írt aláírás szerint: "Szabó V." A legjobb a hátán a pecsét: "Művészileg ellenőrizve, 109 Ft."
"Édesapám, aki pedig nem volt egy revolucioner típus, inkább nagy lélek, aki őszintén kutatta a lét, pontosabban a saját léte értelmét, vagy még inkább a szabadsága természetét, elege lett belőle (a vörös csillagból), és leszerelte a Parlament kupolájáról az ország legnagyobb vörös csillagát. Húzós meló volt. A három méter átmérőjű, féltonnás jelkép – most abba ne menjünk bele, hogy lehet-e jelkép ilyen nehéz – a Nemzeti Múzeum egyik mátyásföldi raktárában pihen szétdarabolva. A gigantikus csillag harminckilenc évig világított az Országház tetején, most abba ne menjünk bele, kinek, illetve mindenkinek. 1957-ben ugyan rövid időre lekerült a kupoláról, ám akkor is csak azért, hogy kijavítsák rajta a forradalom ejtette sebeket, illetőleg ellenforradalom, de a sebek ugyanazok. Apám 1990. január 31-én fűrészekkel kezdett hozzá a leszereléshez. Darabjait és apám fő művét, az összeszerelési útmutatót dobozokba csomagolták, hogy azok a Múzeum raktáraiban porosodjanak. Édesapám szerette volna a behemót szerkezetet egy állandó kiállításon bemutatni, de csak nagyon drágán lehetett volna rekonstruálni. A vörös csillag immár tehát se nem vörös, se nem csillag, hanem drága. Ezért aztán az öreg az egykori pártszékház két és fél méter átmérőjű népköztársasági címerét állította ki. Két és fél méter mégiscsak két és fél méter! Felötlött apámban egy Kádár-kiállítás terve is; most abba ne menjünk bele"
Szólj hozzá!
2012.09.05.
14:12
A tervező koncepciója
Tima Zoltán, a megújuló tér tervezője készített nekünk egy szabadkézi rajzot a tér általa megálmodott, új állapotáról, és írt egy rezümét arról, hogy mit jelent neki a megújuló Kossuth tér.
"A Parlament megépítése után közel száztíz évvel nyílik először lehetőség arra, hogy a Steindl Imre pályázati tervében felvázolt - az épületet körülvevő – hármas térrendszer egységes arculata megvalósulhasson.
A kiegyezés utáni Pest rohamos fejlődése a XIX. század végére elérte a korábbi külvárosi területeket. Az önálló magyar Országgyűlés épületének elhelyezését ez nagyban meghatározta, hiszen az 1880-as pályázat idejére az akkori értelemben vett belvárosi területek elfogytak.
Így nyílott lehetőség arra, hogy a párhuzamosan alakuló városrendezési elképzelések a Parlament méreteihez és jelentőségéhez méltó, közel hét és fél hektáros térrendszert biztosítsanak az épület körül. Ennek az európai összehasonlításban is egyedülálló kiterjedésű területnek a jelentőségét tovább növelte a korabeli városfejlesztés tudatossága, az a tény, hogy a Parlament építésével szinte egyidőben épült fel a tér hosszoldalán a Kúria és a Földművelésügyi Minisztérium épülete. Az így kialakítható "alkotmányos háromszög” a téralakítás szempontjából is meghatározó erejű.
A térfalak és a Parlament épületének viszonya, a befutó utcák alkotta tengelyek, a térről és a térre nyíló átlátások rendkívül izgalmas és dinamikus alapgeometriát eredményeznek. A tér alakításának történetét végigkíséri a különböző szögtörések vizuális korrekciójára való törekvések sora. A keleti térrész aszimmetriája, az Alkotmány utca és a Parlament hossztengelyének eltérő irányultsága számos meg nem épült megoldást generált.
A tér történetét szintén meghatározzák az itt elhelyezett képzőművészeti alkotások, szobrok. A szoborhelyek keresése már közvetlenül a Parlament megépülése után megkezdődött, ezzel összefüggésben is számos térberendezési elképzelés született.
Az 1944-re kialakult kedvező elrendezés részben a jó szándékú véletlenek sorozatának volt köszönhető. Míg a tér egységes arculatának kialakulását a déli térrészre 1906-ban elhelyezett Andrássy szobor nehezítette, a keleti térrész alakítását az itt elhelyezett szobrok határozták meg. Mára az 1944 előtti szoborhelyek egy kivételével megszűntek, a tér karakteres képzőművészeti arculatát elvesztette.
A történeti alapvetéseken túl a Kossuth tér jelenlegi formájában, funkcionális működésében nem felel meg a Parlament és a teret határoló közjogi fontosságú középületek által állított mércének. A tér jelenlegi gépkocsidominanciája fenntarthatatlan, a hatalmas parkoló- és útfelületek élhetetlenné teszik a térfelszínt. A villamospálya jelenlegi vonalvezetése több helyen értékes területeket foglal el. Megoldatlan a Parlament épületét évente felkereső 400-450 ezer látogató méltó fogadása, jelenleg a turistacsoportok a szabad ég alatt várakoznak az épületbe való bejutásra.
Mindezek miatt, a történeti előképek és a tér geometriájának ismeretében kialakulhat egy egységes arculatú, a Parlament minőségéhez és méltóságához illeszkedő, azt kortárs visszafogottsággal keretbe foglaló új Kossuth tér. Ennek kapcsán újra kell fogalmazni a tér funkcionális tartalmát, így helyreállhat az egyes térrészek közötti történelmi hierarchia. Létre kell hozni a tér gyalogosforgalmi dominanciáját, a gépkocsik áthaladása és a téren való parkolás megszűnik. Az északi térrész alatt a Parlament látogatóinak fogadását és tájékoztatását biztosító látogatóközpont, alatta háromszintes mélygarázs létesül. Megvalósul a térfelszín és az alsó rakpart intenzívebb kapcsolata, új rakparti sétány jön létre.
A Parlament és az Alkotmány utca tengelyében, a nemzet főterén a nemzeti lobogó jelöli ki a leendő Kossuth tér szellemi középpontját."
15 komment · 6 trackback
2012.09.05.
14:04
A Demokrácia Tere
A közös dolgokból ki lehet maradni, vagy éppen lehet alakítani azokat. Lehet szidni a politikát, de lehet alakítani is a poliszt. Nem lenézni, huncutságnak tekinteni, hanem olyasvalaminek, ami így is, úgy is hatással van az életünkre, akkor pedig miért ne hasonlítson a lehetőségig a leginkább arra, amilyennek mi szeretnénk?
Miért ne legyen olyan az utcánk, az iskolánk, a városunk, az országunk, az életünk, hogy magunkénak érezzük? Miért ne lennél önmagad? És miért ne bíznál magadban, hogy a közösségnek fontos a te véleményed? S fontos neked is, hogy ne feledd, ne legyints. Ez itt a Demokrácia Tere. A hely adott. Hogy milyen szellemi tartalommal telik meg, rajtunk, rajtatok múlik.
Kövessétek Facebook-oldalunkat, és beszéljük meg itt is, milyen lesz az új Kossuth tér. Közösségi tér. A miénk.