Egyre-másra olvassuk, hogy a Kossuth tér megújítása voltaképp presztízsberuházás. Addig-addig olvasgattuk, hallgattuk ezt, amíg megtetszett nekünk.

Igen, mondhatjuk így is: valamiféle tekintélyt adni magunknak-mindnyájuknak. A főváros szívében azt a teret, ahol Európa egyik legszebb épülete, egyúttal visszanyert szabadságunk, a parlamenti demokrácia centruma, az Országház áll, olyan közösségi-közös térré tenni, amely valóban a nemzet főterévé válhat. Afféle hellyé, amely egyszerre teszi átélhetővé a csodálatos adottságokat: közel hozza a Dunát, szervesíti a belváros gyönyörű részeit, a Parlamentben pedig izgalmas látogatóközpontban mutatja be mindnyájunk és a Ház történetét.

Afféle hellyé, ahol jó randevúzni, és ahol kulturális kaland ezer és ezer különösen szép részletet megismerni. Ezeknek az értékeknek a felújítása, kiemelése, integrálása a XXI. századi térképzetbe:munkánk része. Hívhatjuk presztízsnek is, bár talán pontosabb szó az igényesség.

Miért is ne lenne természetes az a nemzeti igényesség, amely élhetővé, esztétikájával szebbé teszi az ország és Budapest e meghatározó pontját? A pártelnökökkel, akik boronganak azon, hogy szegénységben élnek sokan Magyarországon, egyetértünk: szívszorongató belegondolni az éhesen lefekvő gyermekek szomorúságába vagy a hóban-fagyban utcán didergő hajlék nélküliek sorsába. S hogy mennyi még a baj, azt versengve tudnánk mi is sorolni.

Azt persze mind tudjuk, hogy a demagógia csimborasszója (amelybe minden éppen ellenzéki párt rendre belecsúszik) a rászorulókra asszociálni minden olyan forrás kapcsán, amit nem rájuk költünk adóforintjainkból. De nem csupán demagógia, hanem fájó igénytelenség is, a gondolkodás presztízsének dacos elutasítása, mondhatnánk, ha már annyit olvashatunk presztízsről. Ahogy az autópálya munkahelyeket teremt, akként egy város vagy városrész megújítása turisztikai bevételt, itt elköltött forintokat hoz. Ami azután - a választott képviselők belátása szerint - költhető így vagy úgy, az elesetteknek esélyteremtésre, vagy másra.

De hoz még valamit egy város, városrész felújítása: annak a közösségi igénynek a beteljesítését, hogy éljünk magunkhoz méltóan, legyenek a mi közösségi tereink, utcáink, városaink is olyanok, amelyekről nem a lepusztulás, az értékeink elherdálásának felelőtlensége, hanem gyönyörű és inspiratív vizuális élmény tükröződik vissza.

Ha ma a bécsi Ringen végigsétálunk s belegondolunk a mi pesti körútunkba, összerándul a gyomrunk az égbekiáltó különbségtől. Kíméletből nem írjuk tele ezt a postot hasonló példák tucatjaival. De egyre jobban hisszük, hogy ennek az országnak, egyebek mellett, felelős és transzparens közpénzköltéssel, tisztességes pályázatokkal (ahogy itt, a Tér kapcsán zajlik minden), minél több presztízsberuházás kéne!